helyzetjelentés · updating

Első benyomások | First impressions

IMG_0004

Már több mint egy hete itt vagyunk a Prince of Wales-ben, de szükségem volt egy kis időre, hogy megvalósítsam a tervemet a blogról, és hogy ténylegesen le is írjam a történteket.

Október 3-án szombaton érkeztünk meg új lak- és munkahelyünkre. A nap nagy része utazással telt, hiszen az egyik londoni repülőtéren szállt le a gépünk, onnan kellett eljutnunk Berkeley-be. Megvolt a szuper kis útvonaltervünk (köszönet érte Izabellának és a Google Maps-nek), de sajnos a londoni tömeget nem lehet elég jól belekalkulálni az ütemtervbe. Egyébként minden sima volt és kényelmes. Az utolsó vonatozás során (Bristol – Cam & Dursley) vegyes érzelmekkel tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb települést, házat, embert, viszont annál több mezőt, birkát és tehenet látunk. Tudtuk, hogy nem egy nagyvárosba jövünk, egy kicsit mégis meglepett minket ez a “vidéki hangulat”. A hotel előtt a buszról leszállva már szaporán dobogó szívvel mondtam Petinek: “Most már nem fordulhatunk vissza…”

A fogadtatás nagyon barátságos volt, azt kell mondanom. Kaptunk egy teljesen élhető méretű szobát saját fürdővel – ahol szőnyegpadló (!) van. A szoba stílusa kicsit retrós. Át akartam egy kicsit rendezni (nyilván), hogy jobban elférjünk, jobban ki tudjuk használni a teret, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog sikerülni. Így hát maradt minden a helyén.

Második napunkon már be is állítottak minket dolgozni, vagyis először még csak betanulni. Peti a konyhára került dolgozni, én pedig az étterembe. Viszont úgy tűnik, ez a felállás csak a kezdetekben lesz érvényes, mert a személyzetből sokan besegítenek több részlegen is, ahol éppen szükség van emberre. Később tehát más munkakörök is felmerülhetnek, és például egymás között is tudunk cserélni a megfelelő tréning után.

A második naptól kezdve tehát dolgozunk is, közben intéződnek a hivatalos ügyek is, a papírmunka, egyebek. Heti 6 napra vagyunk beosztva, a műszakok viszont nem egyben vannak, hanem megosztva, együtt kb 8 órát tesznek ki. Az étteremben például reggeli és vacsora van (kivéve vasárnap, mert akkor van ebéd is), így van egy délelőtti és egy esti műszakom. Petinek is hasonlóan alakul a napja, ő egy kicsit később kezd és tovább marad. Az egész délutánunk szabad, ami jó, mert el lehet intézni ezt-azt, illetve aludni egyet, pihenni a szobában, amit csak akarunk. Amit csak akarunk, leszámítva azt, hogy mozogni elég nehéz a környéken…

A közlekedés a szűk keresztmetszet ezen a helyen. Van egy-két buszjárat, ami a közeli falvakba elvisz, és messzebb is, Bristolba (ami már város, rendes város), de ezeknek az indulási ideje enyhén szólva sem gyakori. Van még vonat pár mérföldnyire innen, ami félóránként-óránként jár, de az állomásra szintén nem túl egyszerű eljutni. Alternatív megoldásként ott van a taxi, de természetesen az itt sem olcsó, csakúgy, mint otthon. A legjobb amit tehetünk, hogy igyekszünk megszokni, hogy ha valahova menni szeretnénk, azt előre meg kell terveznünk.

A kollégákat tekintve el kell mondanom, hogy mindenki nagyon kedves és barátságos, fiatalos a csapat. Olyan az egész, mint egy nagy család. Rajtunk kívül is van bent lakó személyzet, a konyhafőnök (a nagyon cuki – félig magyar vizsla – kutyájával, Tobyval), egy magyar és egy román pár, akik nálunk pár évvel idősebbek. Ez igazán szerencsés, hiszen van társaság akkor is, amikor nem dolgozunk. Jól kijövünk velük, ahogy a közvetlen kollégákkal is.

Azt hiszem, ennyit elég is lesz írnom első körben. Nagy vonalakban talán sikerült vázolnom itteni helyzetünket, a részletek pedig majd később következnek.

Puszi! F.


It’s more than a week now that we have been here at Prince of Wales Hotel, however I needed some time to get my things together and start writing.

We arrived to our new home and workplace on 3rd October. Most of the day was spent with travelling as our plane landed in London and we had to get to Berkeley from there. We had a travel plan (thanks to Izabella and Google Maps), although no travel planner can count with the huge crowd in London city. Apart from this everything went smoothly and was comfy. On the way from Bristol to Cam & Dursley railway station we experienced with mixed feelings that we saw less and less towns, houses and people, on the other hand more and more fields, cows and sheep. I mean, we knew that we were not going to a city, still it was a bit shocking facing this rural area. When we were standing in front of the hotel I told Peter with a pounding heart: “There is no turning back any more.”

The welcome was really friendly and warm, I have to say. We were immediately shown to our room, which is a normal size and we even have our own bathroom – with a carpeted floor! The style of the room is a bit old-school. I wanted to rearrange the furniture (of course…) to have more space but I had to realise that I couldn’t. So everything stays on its original place.

On our second day we were already asked to do some work or rather training and we were shown around the building and the premises. Peti is working in the main kitchen and I’m in the restaurant. It seems to me that this is just for the moment because most of the staff are general assistant, so they can help out in several departments. So maybe later we will be trained to do some other work, as well, and we can even exchange shifts in between us.

So we have been working since day two, meanwhile we are dealing with the official stuff like contracts, paperwork, National Insurance… We are on duty on 6 days per week but the shifts are split, all in all around 8 hours per day. In the restaurant we serve breakfast and dinner, so there is a morning and an evening shift for me. For Peti it’s almost the same, except he starts a little bit later and finishes later, too. This way our whole afternoon is free, which is good as we can spend it with running the errands, taking a nap or having some rest in our room, whatever we want. Whatever we want as soon as we can make it work with the public transport…

Public transport is the weak link around here. There one or two bus services which we can take to the nearby villages and ever further to Bristol (which is a city, a proper city) but the timetable is just terrible. There is a railway station a few miles away but it’s not easy to get there either. Alternatively we can always use the taxi, but it’s not cheap, just like at home in Hungary. For the moment, the best we can do is to get used to planning before we go somewhere.

As for the colleagues, I have to say that everybody is kind and friendly, the whole team is like a big family. Apart from us there are a few other members of staff living in the hotel: the head chef (with her – half Hungarian – super cute dog, Toby), a Hungarian and a Romanian couple. They are just a few years older than us, so this is a very favourable situation. We can always have some company, even if we are not working. We get on well with them, just like with our direct colleagues.

I think I’ve written enough for the first time. I hope I could broadly describe our situation for now. Details will follow.

Kisses. F.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s